Ecser község
Adatok
Régió: Közép-Magyarország
Megye: Pest megye
Kistérség: Monori kistérség
Lakosság: 3252 fő
Terület: 13.11 km2
Népsűrűség: 248,05 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 29
Fekvése
Ecser Budapesttől dél-keletre fekszik, a Ferihegyi nemzetközi repülőtér mellett. Szomszédai: Vecsés, Üllő, Maglód és Budapest XVII. kerülete. Az M0-ás autópálya Ecser mellett halad (majd) el.
Története
Ecser első írásos említése 1315. december 15-éről származik, de valószínűsíthető, hogy a falu már évszázadok óta létezett. A falu nevét a legenda szerint Árpád fejedelemtől kapta, aki a faluban megpihenve annak neve felől tudakozódott. A falunak nem volt neve, így azt mondta, nevezzék el arról a cserfáról, mely alatt sátra állott. Így lett a falu neve Ecser. A török hódoltságig létezett a falu, Buda ostroma után fokozatosan elnéptelenedett. Az első ecseriek 1699-ben jelennek meg újra a faluban. Az 1700-as években szlovák telepesek érkeznek Ecserre, ennek köszönhető ma a szlovák kisebbség megléte (a falu szlovák kisebbségi önkormányzattal is rendelkezik, szlovák neve Ečer). A lakosság létszáma 1976-ban lépi át a 3000-t. Jelenleg szinte Budapesttel határos a fokozatos építkezések miatt.
Nevezetességei
Ecser egyetlen műemlékjellegű épülete az 1740-ben épített római katolikus templom. Ezenkívül a falu az Ecseri lakodalmas-ról híres.
Következő községek
Edde | Edelény | Edve | Eger | Egerág | Egeralja | Egeraracsa | Egerbakta | Egerbocs | Egercsehi | Egerfarmos | Egerlövő | Egerszalók | Égerszög | Egerszólát | Egervár | Egervölgy | Egyed | Egyek | Egyházasdengeleg | Egyházasfalu | Egyházasharaszti | Egyházashetye | Egyházashollós | Egyházaskesző | Egyházaskozár | Elek | Ellend | Előszállás | Emőd | Encs | Encsencs | Endrőc | Enese | Enying | Eperjes | Eperjeske | Eplény | Epöl
További községek
Szokolya | Bercel | Nagyhalász | Felsőzsolca | Egerszalók | Galgagyörk | Inke | Ozora | Csehi | Szabás | Nagyréde | Boldogkőújfalu | Bodajk | Arnót | Gosztola | Ladánybene | Apagy | Vanyola | Márokpapi | Mogyoróska | Mezőszilas | Füzér | Kelemér | Szakony | Vindornyaszőlős | Sérsekszőlős | Tornanádaska | Tömörd | Babosdöbréte | Bagamér | Emőd | Berekfürdő | Fiad | Szemenye | Győrszemere | Újszentmargita | Tótszerdahely | Nemesrádó | Nógrád | Szőce | Szabolcsveresmart | Muraszemenye | Sajópálfala | Nyergesújfalu | Tiszavasvári | Nógrádmarcal | Múcsony | Baracs | Simontornya | Bak
